„Ahol a test felszabadul és a lélek feltöltődik"
Hiszem, hogy a test és a lélek természetes egyensúlya mindannyiunkban ott él – csak újra meg kell találnunk hozzá az utat. Több mint 12 éve segítek masszázs és energetikai kezelések ötvözésével a testi fájdalmak enyhítésében, a lelki blokkok oldásában és az önmagunkhoz való kapcsolódásban. Kezeléseim személyre szabottak, intuícióra és szakmai tapasztalatra épülnek, a tartós változás érdekében. Nyugodt, biztonságos környezetben várlak, ahol a test felszabadulása együtt jár a lélek fellélegzésével.
Hiszem, hogy minden emberben ott van a természetes egyensúlyra, örömre és egészségre való képesség – csak néha elfelejtjük, hogyan férhetünk hozzá. Az én hivatásom az, hogy ebben segítsek. Több mint 12 éve foglalkozom masszázs és energetikai kezelések ötvözésével, azóta is a hivatásomként végzem és küldetésemnek érzem azt, hogy segítsem az embereket a testi fájdalmak enyhítésében, a lelki blokkok oldásában, és abban, hogy visszataláljanak önmagukhoz, mely kiemelt fontosságú az egyre dinamikusában változó környezetben. Fontos, hogy meg tudjuk tartani belső központunk szerinti működésünket melyhez elengedhetetlen a tudatosságunk és az önmagunkra fordított minőségi idő megteremtése!
Az évek során kialakult tapasztalataim és eredményeim vezérelnek abban, hogy minden alkalommal azzal a technikával dolgozzak, amire a kliensnek szűksége van. Az intuíciómat ötvözöm a gyakorlati tudásommal.
Sokan érkeznek hozzám testi fájdalmakkal, feszültséggel, kimerültséggel – és távoznak könnyebben, tisztábban, újra kapcsolódva önmagukhoz. A célom az, hogy a kezelések ne csak átmeneti megkönnyebbülést hozzanak, hanem elősegítsék a tartós és hosszú távú változást. Hogy a test felszabadulása együtt járjon a lélek fellélegzésével.
Az évek során számtalan pozitív visszajelzést kaptam – legyen szó krónikus fájdalmak enyhüléséről, stresszoldásról, alvásproblémák rendeződéséről, vagy egyszerűen a belső béke megtapasztalásáról.
Ez egy közös munka: bizalom, figyelem és együttműködés. Én hozom a tudásomat, tapasztalatomat és a gyógyító energiát – Te hozod a szándékod a változásra.
A kezelés után úgy éreztem, mintha újjászülettem volna. Évek óta tartó hátfájdalmaim jelentősen enyhültek, és végre újra teljes életet élhetek.
Enikő kezei valóban gyógyítanak. A talpreflexológia után nemcsak a testem, hanem a lelkem is megkönnyebbült. Hihetetlen élmény!
Kismama masszázs során végre meg tudtam pihenni. Enikő odafigyelése és szakértelme felülmúlhatatlan. Mindenkinek ajánlom!
A lávaköves masszázs csodálatos élmény volt. A meleg kövek és Enikő tapasztalt kezei tökéletes harmóniában működtek. Teljesen ellazultam.
Évek óta járok Enikőhöz, és mindig elégedetten távozom. Nemcsak a fájdalmak múlnak el, hanem a stressz is. Igazi lélekmelegítő hely!
A teljes testmasszázs után sokkal jobban alszom, és a reggeli merevség is elmúlt. Enikő profizmusa és kedvessége példaértékű.
Soha nem hittem volna, hogy egy masszázs ennyire sokat tud segíteni. Az energetikai kezelés különösen hatásos volt. Köszönöm Enikő!
Nyugodt, harmonikus környezet, szakértő kezek és őszinte törődés. Enikő masszázsa mindig feltölt energiával és jó hangulattal.
A jelenleg elérhető szolgáltatásaim fókuszába a hatékonyság, a problémamegoldás a gyógyulás lehetőségét állítottam a tartós változásért! A kezeléseket nyugodt, hangulatos környezetben végzem, ahol a test és lélek egyaránt megpihenhet.
Testi–lelki felszabadulás egyedülálló masszázs és energetikai kezelés kombinációjával
A masszázs svéd alapú gyógy jellegű, mely a problémás területeket kezeli. Ezt követően folytatódik a kezelés igény szerinti beszélgetéssel, a kliens testi-lelki elakadásról, mely életterületen érez nehézséget, és mi az amiben segítséget kér az oldáshoz.
Ez után következik az IET® kezelés a test 9 pontjának területén és az egyént körülvevő energiarendszer tisztításával és harmonizálásával. A kezelés gyengéd érintési technikával, kellemes meditatív állapotban történik. A kezelés után a kliens testi-lelki harmonikus könnyed és örömteli állapotot tapasztalhat meg.
Teljes testet felszabadító svéd alapú masszázs talpreflexológiás kezeléssel egybekötve
A mély izomszöveteket célzó, terápiás jellegű teljes testes masszázs nem csupán ellazít, hanem valódi megkönnyebbülést nyújt. Ez a kezelés célzottan kezeli az izomcsomókat, krónikus feszültségeket és mozgásszervi panaszokat, miközben serkenti a vérkeringést és támogatja a regenerálódást. Legyen szó ülőmunka okozta nyak-, hát- vagy derékfájdalomról, vagy egyszerűen csak a stressz oldásáról.
Ezt követően talpreflexológiás kezelés a talpon található reflexzónák célzott masszírozásával serkenti a belső szervek működését, támogatja a méregtelenítést, javítja a keringést és segít helyreállítani a test természetes egyensúlyát. Egyszerre hat a testre és az idegrendszerre, így stresszoldó, regeneráló és energetizáló hatása is van. Természetes módon aktiválja a szervezet öngyógyító folyamatait, miközben ellazít és oldja a stresszt.
Ősi, hagyományos módszer, természetes gyógyulásért
A talpreflexológia a talpon található reflexzónák célzott masszírozásával serkenti a belső szervek működését, támogatja a méregtelenítést, javítja a keringést és segít helyreállítani a test természetes egyensúlyát. Egyszerre hat a testre és az idegrendszerre, így stresszoldó, regeneráló és energetizáló hatása is van.
Méregtelenítő gyógytea jár a kezelések végén és gyógyteakeverék igényelhető a kezelések közti fogyasztásra állapotjavítás céljából és a test gyógyulásának támogatására probléma-specifikusan személyre szabottan.
A kezelés ajánlott az egészség megőrzésére, a test harmonikus működésének támogatására, általános állapot javítására, valamint számos konkrét probléma kezelésére és megelőzésére.
Ellenjavallat: súlyos szívbetegség, vesebetegség, daganatos megbetegedések, súlyos cukorbetegség, fertőző betegségek, súlyos visszérproblémák, és terhesség fennállásakor.
Svéd-gyógy alapú masszázs a test regenerálásáért és a szellemi felfrissülésért
Ez a kezelés célzottan kezeli az izomcsomókat, krónikus feszültségeket és mozgásszervi panaszokat, miközben serkenti a vérkeringést és támogatja a regenerálódást. Legyen szó ülőmunka okozta nyak-, hát- vagy derékfájdalomról, vagy egyszerűen csak a stressz oldásáról.
Biztonságos feltöltődés a mamának és a babának
A kismamamasszázs kifejezetten a babát váró nők igényeire szabott, biztonságos és gyengéd kezelési forma, amely segít ellazítani az izmokat, enyhíti a fizikai feszültségeket, és támogatja a kismama testi-lelki harmóniáját.
A masszázs kényelmes, párnákkal megtámasztott pozícióban történik, kizárólag kíméletes mozdulatokkal és természetes olajokkal, figyelembe véve a terhesség aktuális szakaszát.
Melegítsd fel tested és lelked a lávakövek segítségével
Melegítsd fel tested és lelked a lávaköves masszázs mélyen ellazító élményével. A kezelés egy kellemes, svéd alapú átdolgozással indul, melyet meleg lávakövekkel végzett masszázs és harmonizáló aromaolajok tesznek teljessé.
A vulkanikus eredetű kövek kellemes, személyre szabott hőmérséklete mélyen átmelegíti az izmokat, miközben nem éget, hanem biztonságos, nyugtató melegséget ad. A kezelés támogatja a vérkeringést, segíti a méregtelenítést, oldja az izomfeszültséget, nyugtatja az idegrendszert, és hatékony stresszoldó, regeneráló hatással bír.
90 perc
90 perc
60 perc
90 perc
60 perc
90 perc